Az egykori kanizsai közönségkedvenc 40 évig volt igazolt kézilabdajátékos.

A 90’-es évek első felében a TUNGSRAM férfi kézilabdacsapatának NBI-es hazai mérkőzésein a zsúfolásig megtelt Olajbányász Munkacsarnokban a közönség mindig várakozva figyelte,
amikor „Krikihez” került a labda, hiszen midig számítani lehetett tőle valamilyen váratlan, látványos megoldásra.

Kíváncsiak voltunk, hogy 30 év elteltével miként emlékezik vissza pályafutása kezdetére és kanizsai időszakára.

Mikor és miért kezdtél el kézilabdázni?

Édesapám kézilabdázott, majd edzősködött a Ganz Méreg csapatában, így elég sok időt töltöttem a sporttelepen. Kaptam mindig egy labdát és azzal játszottam. Majd 12 évesen 1977-ben lettem a Ferencvárosnál igazolt játékos.

Emlékezel-e az első gyerek illetve felnőtt mérkőzésedre?

Abban az időben Zuglóban egy ifjúsági parkban bonyolították le a bajnokságot bitumenes pályán, ott játszottam az első serdülő bajnoki mérkőzésemet. Az első felnőtt mérkőzésem is a Ferencvároshoz kötődik, egy téli terembajnokságon újpalotai kék iskolában történt. Az ellenfélre nem emlékszem, de arra igen, hogy nagyon izgultam. Fodor Jánossal, Fábián Lacival, Nyikitáékkal együtt játszani nagy megtiszteltetés volt! Utóbbi ziccerben szélről visszapasszolta nekem a labdát, üres kapuba kellett bedobnom az első felnőtt gólom.

Hogyan kerültél a nagykanizsai Tungsram csapatába?

A Szondi csapatában katonáskodtam, amikor Czimmer Tamás megkeresésére tárgyaltam Musits Ferenc elnökkel, aki azt ígérte, hogy NB I-es csapat lesz Nagykanizsán. Igazat mondott! Nyugodjon békében L

Miként emlékezel vissza a kanizsai időszakodra?

Pályafutásom legszebb időszakát töltöttem el, 6 évet voltam Tungsram játékos. Fantasztikus közönség, nagyon kedves emberek vették körül az akkori játékosokat, elég népszerű emberek voltunk a 90-es évek elején.

A kanizsai időszakból van-e esetleg kedvenc mérkőzésed?

Igazából több kedvenc is van! Mondhatnám az összes győztes, de talán mikor a Győri ETO ellen 16-16-os végeredmény született és 12 gólt dobtam.

Mi az amire a pályafutásodból a legbüszkébb vagy?

Kétszer voltam 2. és egyszer 4. az NB I góllövő listáján. Erre mindenképpen büszke vagyok, de természetesen kellett hozzá egy csapat is: Kálóczy, Kuzmicsov, Rodek, Brenner és még sorolhatnám, velük nagyon szerettem kézilabdázni. Szegeden vendégeskedtünk és a mérkőzésről kiadott műsorfüzetben a csapatokról írtak, engem pedig az „NB I motoregere érkezik” jelzővel illettek. Akkor ez nem esett jól ma már megtiszteltetésnek veszem.

Mit gondolsz, minek köszönhető, hogy sikeres kézilabdázó lettél?

A kézilabda egy csapatsport, itt ha egy ember jó, az semmit nem számít, csapatként kell jónak lenni. Technikailag talán képzettebb voltam és gátlástalan a pályán, mindig győzni akartam.

Jelenleg milyen kapcsolatod van a kézilabdával?

52 éves koromig játszottam, az NB II Tököl VSK-ban fejeztem be a kézilabdát. Fél évig nem is mentem kézilabdapálya közelébe, majd 2018. januárjában Hoffmann Pál polgármester (aki egyébként anno az FTC kapusa volt) kérésére ismét a csarnokban találtam magam. Azóta én irányítom az NB II férfi csapatot.

Jelenleg feleségemmel és 8 éves kislányommal Tökölön élünk nagy boldogságban.