Ez a weboldal is sütiket (cookies) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik (cookies) használatát.

Tungsram SE – Rinyamenti KC Nagyatád
25-30 (8-14)

Nagykanizsa, 2023. március 11. 100 néző.
Vezette: Szászfai, Tasnádi.

Tungsram SE: 
Dudora – Szmodics V. 5, Andor 4, Krenner 7/3, Balogh B. 1, Kovács B., Szmodics D. Csere: Tóth V. (kapus), Ács 3/1, Csivre V. 1, Hári 1, Kálovics E., Kovács D., Kovarszki 3, Szmerk.

Edző: Baranyai Zsolt

A mérkőzés előtt Baranyai Zsolt vezetőedzőnk bízott a szorosabb mérkőzésben, vagy akár a pontszerzésben is, de ahogy jelezte, ehhez mindenképpen fegyelmezett, kevés hibát tartalmazó játékra lenne szükség. A mérkőzésen nem az történt, amit a vezetőedzőnk előzetesen látni szeretett volna. Bár az első két gólt mi szereztük, a vendégek azonban hamarosan átvették a vezetést. Kapusunk Dudora Nikolett és a nagyatádi hálóőr, Druzsin Rebeka több nagy védést is produkált, így negyedórát követően 7-5-el állt jobban a Rinyamenti KC. A különbség ezt követően folyamatosan nőtt és a szünet előtt már 14-7-re vezetett a vendégcsapat, a félidő végeredményét Krenner Fanni állította be egy időn túli hétméteresből. Sok hibával játszottunk támadásban, míg a vendégek jól védekeztek, így amikor 19-10 lett az állás a 36. percben, a meccs lényegében eldőlt. Innentől kezdve rohantuk az eredmény után, a különbséget ugyan ötgólosra sikerült csökkenteni, ám ennél közelebb már nem tudtunk zárkózni. A végeredmény 30-25 lett a Nagyatádnak.

Baranyai Zsolt így értékelte a látottakat: Nem csak az eredmény, hanem a mutatott játék miatt is nagyon csalódott vagyok. Ellenfelünk sem egyéni, sem csapatjátékban nem mutatott mást, mint amire előzetesen számítottunk és amire megpróbáltunk felkészülni. A támadásainkba sok hiba csúszott és sajnos a védekezésben sem tudtuk megvalósítani azt, amit szerettünk volna és amire készültünk. Itt elsősorban a beálló körüli védekezésre gondolok, hiszen annak ellenére, hogy tisztában voltunk azzal, hogy ez a fő fegyverük és gyakoroltuk is a semlegesítés módját, az ellenfelünk több, mint 10 gólt szerzett ebből a pozícióból. A mai napon sem a támadás, sem a védekezés nem működött.

Csapatunk továbbra is a 10. helyet foglalja el a tabellán.


TÁMOGATÓK